Stratégiázzunk!

Zarándokoltam az emberemmel augusztusban a Bakonyban, és stratégiáztunk. Mármint megcsináltuk az én stratégiámat. Úgy az életre. Ezt a játékot nemrég találtam ki, amikor azt kapta tőlem születésnapjára, hogy nézzük át, hol látná magát szívesen 10 év múlva. Egészen aprólékosan. Majd nézzük meg azt, hogy a következő egy éven belül mit kell tenni ahhoz, hogy ez az álomkép közelebb kerülhessen a megvalósuláshoz. Két hete ez egy egész estét igénybe vett. Most, a zarándoklat alatt, hogy az én életem, a vágyaim kerültek a górcső alá, egész nap ezen gondolkoztam. Volt időnk, nem mondom, egész nap csak mentünk-mentünk, egész mélyre lehúzott ez a gondolatkísérlet: milyen jövőt képzelek magamnak, és mit kell tennem ahhoz, hogy az elérhető közelségbe kerülhessen. Az, hogy erre rászántam egy napomat, egészen új megvilágításba helyezett sok mindent.

Madártávlatból hasznos volt ránéznem egy sor apró szokásomra, volt, hogy a fejem fogtam, miért is nem hagyom már abba, máskor azon gondolkoztam, hogyan tudnám ezt, vagy azt a képességemet tovább fejleszteni. Férjem pedig állta mellettem a sarat, nem hagyott elsiklani az általánosságok felé, abban kísért, hogy minél színesebb-szagosabb távlati magamat fessem fel. 

Aztán valahogy a nap közepén megkísértett az a gondolat, hogy ez a stratégiásdi hiábavaló próbálkozás csupán arra, hogy a kiszámíthatatlan, coviddal terhelt világunkban egy kis kapaszkodóm legyen. Úgysem lehet előre tervezni, hisz azt sem tudom, mikor kell majd online oktatásra váltanom, vagy hogy hogyan alakul a munkám. Stratégia? Ráadásul 10 évvel előre? Haha!

Aztán eszembe jutott Viktor E. Frankl Mégis mondj igent az életre c. könyve. Az író, aki orvos, pszichiáter, leírja a koncentrációs táborokban megélt tapasztalatait. Fontos volt olvasnom arról, hogy az ember a boldogságát akkor leli meg, ha értelmet, célt talál az életében. Lenyűgözött, hogy miután részletesen leírta a táborban megélt élményeit, azt a végtelen kiszolgáltatottságot, ahogy döntöttek felettük, az életükről, a kényszermunkájukról, az ütlegelésekről és kínzásokról, ahogy megfosztották őket ruháiktól, tulajdonaiktól, nos, miután felfogtam, mennyire a történelem játékszereivé váltak, ő mégis azt mondta, hogy maradt hely a döntésnek, a belső szabadságnak. Ha másban nem is, de abban biztosan, hogy hogyan élték meg az egészet. Azt mondja, a megélt inger és az arra adott válaszunk között van egy rés, és abban a hol kisebb, hol nagyobb résben van a mi döntésünknek a tere. És ha ő ott a koncentrációs táborban észrevette ezt a rést, akkor érdemes nekem is a figyelmemet néha ráirányítanom. Belenézni abba a résbe, megnézni, mekkora a mozgásterem, egyáltalán arra mutat-e a résem, amerre szeretnék menni, vagy kicsit igazítanom kell a célkereszten. 

Nekem erről szól ez a stratégiázósdi. Mozgástere, belső szabadsága, döntési lehetősége mindenkinek van. Ha Franklnak volt, akkor nekem is tutira van. Jó erre néha ránézni. 

Ha van kedved átgondolni ezeket a kérdéseket a saját életedben, készítettem egy kis füzetet a stratégiaalkotáshoz, az álmodozáshoz. Iratkozz fel a hírlevelünkre, és már küldöm is.  Csinálhatod egyedül is, de randira is jó móka. Hajrá!