A középiskolai felvételi időszaka sok család életét próbára teszi. Lehet, hogy a látszólagos nemtörődömség, flegmaság okoz nehézséget, de az is lehet, hogy a feszültség, az ingerültség vagy az ajtócsapkodás. Bár különbözőek vagyunk ebben is, különféle módokon reagálunk gyerekként vagy felnőttként, de az izgalom, a sok kérdés és a bizonytalanság érzése közös mindenhol. Határkőhöz érkeztünk: választani kell. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a fiatalok testileg és lelkileg is átalakulóban vannak, ami önmagában is nagyfokú sérülékenységet és érzékenységet eredményez.
Mit tehetünk ilyenkor szülőként, hogy megkönnyítsük gyermekünk számára ezt az időszakot?
Ahhoz, hogy ezt megválaszolhassuk, először érdemes tisztán látnunk: miért is olyan nehéz ez az időszak? Miért gyűrűzhet be sokkal több feszültég az otthonainkba ilyenkor?
A középiskolai felvételi rendszer sajátossága, hogy egy januári szombat délelőtti napon nyújtott teljesítmény nagyban meghatározza a megszerezhető pontok számát. Bár mindenhol számítanak az előzmények, azaz az elmúlt hónapok általános iskolai eredményei, a legtöbb pontot mégis az írásbeli felvételi eredménye adja hozzá az összegyűjthető pontokhoz, amelyen még lehet kissé szépíteni – és sajnos rontani is – a szóbelik során.
Sok vizsga javítható: a nyelvvizsga, az egyetemi vizsgák, a jogsi, sőt még az érettségi rendszer is úgy van megalkotva, hogy van mód a javításra. Ez a vizsga azonban nem ilyen. Ez egyszeri alkalom. A legtöbb szülő érzi ennek a súlyát, és ez nagy nyomásként nehezedik rá.
Szülőként szeretnénk gyermekünket megvédeni, megóvni a kudarctól, olyan iskolában tudni, ahol értékeink mentén nevelődhet tovább napi 7-8 órában. Tudjuk mi az irány, talán azt is, mi lehetne a cél. De sajnos meg kell tapasztalnunk a határainkat: ez most az ő projektje. Ezt a harcot neki kell megküzdenie, ott és akkor nem lehetünk mellette, bármennyire is szeretnénk. Itt és most világossá válik, hogy egyre kevesebb a hatásunk a gyermekünk életére vonatkozóan. Mi csak külső drukkerek lehetünk, a küzdelem az övé. Egyre kevesebb a kontrollunk, egyre nagyobb a tere az elengedésnek. Mindezt egy olyan helyzetben, aminek nemcsak, hogy tétje van, de előre nem is megjósolható az eredménye. Egy olyan helyzetben kell elengednünk a kezét, amiben még sosem tapasztaltuk meg működési módjait.
Igaz ez még akkor is, ha nem az első gyermekünk felvételizik, mert a most felvételiző gyermeket még sosem engedtük el ennyire. Vele még nem próbáltuk, milyen egy ekkora feladatot, felelősséget rábízni.
Nem könnyíti a helyzetet az sem, hogy nagyon sok kamasz bezárkózik, keveset beszél mindarról, amit megél, amit érez. Sokszor szavaik sincsenek rá, nekik is újak ezek az érzések, élmények, sok a zavarodottság, a kétely, a bizonytalanság.
Nagy feszültséget jelenthet ez szülőnek, gyereknek egyaránt. Megküzdeni nem tudunk helyette evvel a feladattal, de mégsem vagyunk teljesen tehetetlenek. Hogyan válhatunk jó segítővé a számukra? Mit tehetünk, hogy támogatva, elfogadva és megerősítve érezzék magukat? Mit tehetünk, hogy ezt az alapvetően nehéz helyzetet a javunkra, a kapcsolatunk javára fordítsuk?
1. A saját feszültségünk csökkentése úgy, hogy azzal ne terheljük tovább a gyermekünkre háruló terheket.
2. Gyermekben felhalmozódó stresszek oldása, valamint az új helyzetekből adódó lehetőségek felismerése és kiaknázása kapcsolatunk és a gyermekünk felnőtté válása javára.
Folytatjuk…
2. rész: 5 tipp a bennünk lévő stresszt csökkentésére
3. rész: Hogyan segítsek jól, hogy a javunkra fordítsam ezt az időszakot?