RugAnyók lettünk

Nézegetjük a Nagycsaládos Harcművészet blogját. Rácsodálkozunk: te jó ég, ez tényleg belőlünk jött ki? Rémlik, hogy fontosnak éreztük az akkori gondolatainkat, úgy éreztük, kapaszkodók – nemcsak nekünk, hanem esetleg anyatársainknak is a folyamatosan változó körülmények, karanténok alatt. 

Aztán elnémultunk. Egyre többször éreztük, hogy azok a dolgok, amiket leírunk, másnap már nem segítenek. Hogy mi sem áll távolabb tőlünk, minthogy tuti megoldásokat hozzunk nehéz élethelyzetekre. Ez nem az a küldetés, amit elképzeltünk. 

Ma mégis írunk. Solymáron, a Hurrá Hétfő! irodájában május óta 8 szépséges, értékes, magáért és a családjaikért tenni akaró nő, asszony, anya gyűlt össze velünk havonta, hogy a FeSzülőkből RugAnyók tréningünkön részt vegyenek. Szerdán volt a búcsúalkalmunk. És ez az egész együttlét, a folyamat, ahogyan egymás mellett voltunk, érvényes volt. Nem lehet belőle konkrétumokat kiragadni, nem tudnánk megmondani, milyen szuper szakmai megoldásokat tettünk bele, amitől működött, valahogy megteremtődött az a tér, amikor bátran, őszintén együtt tudtunk lenni, tanultunk, fejlődtünk.

Nekem (Dettinek) az esküvői meghívónkon álló idézet jutott az eszembe: 22 éves zöldfülüként azt írtuk rá a papírra, hogy “Szeretni tehozzád szegődtem”. Ámulok magamunkon, milyen jó kis idézetet találtunk: ez a mellészegődés számomra az, ami annyi mindenben segít: párkapcsolatban, családban, barátságokban, és igen a ruganyós csoportunkban is: egymás mellé szegődtünk egy fél évre, tanultunk magunkról, bátorítottuk és emeltük egymást. 
Jó volt veletek, lányok!