Rés

„de hát hol marad akkor az ember szabadsága? … Valóban el kell fogadnunk, hogy az ember nem több, mint különböző meghatározottságok és feltételek terméke, legyenek azok bár biológiai, pszichológiai vagy szociológiai eredetűek? Valóban nem több az ember, mint testi felépítésének, jellembéli adottságainak és társadalmi helyzetének véletlen szülte produktuma?… Hogy a “körülmények kényszerítő hatása” … folytán nem “cselekedhet másként”? 

Ezeket a kérdéseket Viktor E. Frankl teszi fel a Mégis mondj igent az életre című könyvében. Teljes joggal, gondoljuk sokan első olvasásra, hisz hol máshol lehetne hitelesebben írni a körülmények kényszerítő hatásáról, az emberi szabadság hiányáról, mint egy koncentrációs táborban megélt élményekről szóló könyvben.

Mégis azt hiszem, hogy az az érzés, hogy valaki csapdában van, hogy ki van szolgáltatva a körülményeknek, hogy igazából csak reagálni tud az őt ért hatásokra, sokkal általánosabb. Frankl egy olyan bénultságot, tehetetlenségérzést fogalmazott meg kérdésfeltevéseivel, ami sokak életét terheli. 

Személyesen fel tudom idézni magamban ezt az érzést, amikor például a kisgyermekes édesanyák mindennapjait éltem, és a szennyes ruhák, az orrszívó-porszívó, az uzsonnás csomagok Bermuda-háromszögében bolyongtam, de van ilyen élményem határidők által beszorított napokról is. 

Frankl saját bőrén tapasztalta meg, hogy még a legnagyobb kiszolgáltatottságban, a legnagyobb tehetetlenséget megélve is meg lehet találni a “rést” az inger és a rá adott válasz között. Ebben a résben rejlik a szabadságunk. Így ír erről: “…a koncentrációs táborban az embertől mindent el lehet venni, csak egyet nem: az emberi szabadságnak azt az utolsó maradékát, hogy az adott körülményekhez így vagy úgy viszonyuljon. És igenis van választási lehetősége! És a táborélet minden napján, annak minden órájában ezerféle lehetőség nyílt arra, hogy elhatározzuk magunkat erre a belső döntésre. Az embernek arra döntésére, hogy az őt körülvevő hatalmak áldozatává válik-e vagy sem, amely hatalmak azzal fenyegettek, hogy az ember lényét meghatározó lényegétől – belső szabadságától – fosztják meg, s arra kényszerítik, hogy szabadságáról és emberi méltóságáról lemondva a külső körülmények játékszerévé, puszta tárgyává váljék;”

És hogy miért írom le mindezt? Egyrészt azért, mert most írtam egy dolgozatot erről, másrészt azért, mert szerintem mi a NagyCsaládos HarcMűvészet tanfolyamain is ezt csináljuk: 

A konfliktuskezelés tanfolyamon arra az ösvényre próbálunk rátalálni, hogy hogyan tudunk úgy kommunikálni, saját vágyainkat, szükségleteinket úgy kifejezni, hogy az másik emberhez befogadható formában érkezzen meg. Azt is tanuljuk, hogy hogyan tudjuk a másikat meghallgatni, úgy értem, tényleg meghallgatni, nem pedig a harmadik mondat után közbeszólni: Igen, de…

A reziliencia tanfolyamon is utat keresünk. Utat, ami arra visz, hogy a fontosat a célkeresztben tartva, tudjunk ruganyóként haladni a folyamatosan változó körülmények között. 

Szerintünk ennek van értelme. Frankl szerint meg ennek: “Cselekvően, szeretve, végül pedig szenvedve adunk értelmet az életnek. Mert ahogyan az ember állást foglal a cselekedeteit és szeretetét érintő életlehetőségei korlátozásával szemben, ahogyan ehhez a korlátozottsághoz viszonyul,.. értéket valósít meg.”

Olvasnivaló:

Frankl, V. E.: Mégis mondj igent az életre! Logoterápia dióhéjban, Európa Könyvkiadó Budapest, 2018

Frankl, V. E.: Az élet értelméről, Libri Kiadó, 2020