Gondolataink fogságában?

Igen bonyolult világban kell eligazodnunk. Nem vagyunk képesek arra, hogy minden minket ért ingert egyedileg felfogjunk, megéljünk, átérezzünk, mérlegeljünk és ezek alapján egyedileg gondolkozzunk, érezzünk, vagy cselekedjünk. Óhatatlan módon hozunk létre “shortcut”-okat, egyszerűsítéseket, általánosításokat magunkban. Ez segíti a döntéshozatalt, biztonságot ad. Idővel kialakul bennünk, hogy bizonyos helyzetekben hogyan szoktunk gondolkozni, mit szoktunk érezni, mit szoktunk csinálni. Gondolkodási mintázatokat, lelki “ösvényeket” alakítunk ki magunkban, csakhogy minél többször járunk ezeken az ösvényeken, annál kevésbé kényelmes, esetleg félelmetes ki nem taposott tájakra merészkednünk. “A viselkedésünk azzal korlátozhat bennünket emberi létünkben, hogy erőtlen és ösztöneink által vezérelt lényeknek látjuk magunkat- így pont annak a lehetősége vész el, hogy a saját realitásunk alkotói vagy társalkotói lehessünk. Ehelyett sokszor saját mentális börtönünkbe zárjuk magunkat, szem előtt veszítve ezzel a saját és mások veleszületett lehetőségeit. Lényegében a saját gondolataink fogságába esünk.”

Ezeknek a gondolati mintázatoknak elég széles tárháza van: mi leginkább azzal találkozunk, hogy úgy jönnek édesanyák hozzánk, hogy elégedetlenek magukkal. Azt mondják, nem is értik, mi történt velük, nem ismernek magukra, a kisgyerekes létforma olyan viselkedésmódokat hív elő bennük, amit sokszor szégyellnek, elítélnek magukban. Régen tudtak vidámak lenni, felszabadultak, most sokszor inkább türelmetlenek, ingerültek. Ismétlődő gondolataik, hogy kudarcot vallottak, hogy bénák, hogy nem elég jók. Ismétlődő konfliktusaik vannak. Sok édesanya iszonyú súlyokat cipelve érkezik hozzánk.

És mi nagyon örülünk, ha jönnek, mert az azt jelenti, hogy keresik a kiutat ezekből a nehéz érzésekből, gondolatokból.

• Nálunk el lehet mondani, hogy nehéz.
• Nálunk el lehet mondani azt, hogy segítség kell.
• Nálunk lehet keresgélni azt, hogy mitől lesz eggyel jobb.

Nálunk lehet tanulni.

• Tanulni azt, hogy minden gyermek születése hatalmas öröm, de azért az addig gondosan felépített családi dinamikát páros lábbal rúgja szét. Ha ezt tudjuk, bátran lehetünk türelmesebbek magunkkal.
• Tanulni azt, hogy érdemes figyelni saját szükségleteinkre, érzéseinkre. Akkor tudunk adni, ha van miből.
• Tanulni konkrét eszközöket, amitől jobban megy a konfliktuskezelés, vagy a stresszel való bánásmód.

Cselekvésorientált módszerrel dolgozunk.

Ez azt jelenti, hogy a tréningjeinkhez a pszichodráma eszköztárát hívjuk segítségül. A pszichodráma alapgondolata, hogy a kreativitás és a spontaneitás cselekvésbe ágyazva tud leginkább érvényesülni. A dráma színpadán, a “mintha” világában biztonságos környezetben “játszhatunk”, próbálhatunk cselekvésformákat, jeleneteket, élhetünk meg különböző idősíkokat, vágyakat, fantáziákat stb. Cselekedve, a testünket használva ebben a biztonságos térben helyet adhatunk a spontaneitásnak, új dolgok megélésének. Ha a megélés, eljátszás helyett a “mérleglést és a verbalitást választom”, akkor a “sztereotipizálódás” veszélye fenyeget. Úgy gondoljuk, hogy a pszichodráma eszközei olyan eszközök, amik a verbalitástól, ezzel a gondolatok fogságába esésének veszélyétől eltávolítanak, és valahogy ahhoz visznek közel, hogy teljes valónkkal meg tudjuk érezni a szabadságunkat, a változást, az újat.

Csoportban dolgozunk.

Hordozzuk egymást. Minden csoportban megtapasztaljuk, hogy édesanyák sorsközösségének mekkora ereje van. Támogatjuk, segítjük egymást, együtt sírunk, együtt nevetünk. Tanulunk magunkról, tanulink egymástól.

Olvasnivaló: Pattakos A., Dundon E.: Gondolataink fogságában, Ursus Libris, 2021