Munka-szabadidő – hangzatos, hogy ezeknek egyensúlyban kell lenniük. Work-life balance, ugyebár. Csíkszentmihályi azt vizsgálja, hogyan tudunk jól lenni életünk minden területén.
A munkától kaphatunk önbecsülést, flow-élményt, büszkeséget, és értékességérzést, mégis ez az, amit legtöbben kerülni akarunk. Csíkszentmihályi kutatásai azt mutatják, hogy akkor érezzük magunkat a legjobban, amikor azt csináljuk, amit mi szeretnénk. Furcsa módon nem akkor érezzük magunkat a legrosszabbul, amikor azt kell csinálnunk, amit valaki más mond nekünk, hanem akkor, amikor nem csinálunk semmit. A semmittevés, az idő elütése az, ami a legrosszabb érzéseket kelt bennünk.
Hogy állunk ezzel? Élvezzük a munkánkat? Mik azok a tevékenységek, amik élvezetet jelentenek a munkában? Vagy úgy járunk dolgozni, hogy csak éljük túl? Az biztos, hogy ez az a területe az életünknek, amire a legnagyobb ráhatásunk lehet.
A szabadidő eltöltése sok esetben nagyobb kihívás elé állítja az embereket, mint a munka megélése. A szabadidő önmagában nem javítja az életminőséget, csak az, ahogy azt megéljük. Márpedig ez nem megy magától. Sok ember kevéssé van felkészülve a tétlenség kezelésére. A flow állapotot előidéző tevékenységekhez kell egy kezdő lökés, ami után már élvezetessé válik a dolog. A tétlenség eredményezheti, hogy gondolataink elkószálnak a megoldatlan problémák felé, ez szorongáshoz vezethet. Ennek az elkerülése olyan külső ingerhatások kereséséhez vezethetnek, amik távol tartják a tudattól a szorongás forrásait. Ilyen a tv, a kütyüzés, az alkohol, stb. Ezek rövid távon megszüntetik a tudatban a káoszt, de utána fásultság, tehetetlenségérzés marad.
A passzív pihenés nem baj, kell is, de ha szokássá válik, ha kizárólag ez tölti ki a szabadidőt, akkor hatással van az életminőségre is.
Mi hogyan vagyunk ezzel?
Vannak olyan élményeink, hogy eltoljuk az időnket, nem vagyunk képesek kezdeményezni, és utána frusztráltak vagyunk? Vagy hogy amikor rávesszük magunkat arra, hogy mondjuk túrázzunk egy nagyot, utána milyen megelégedettség érzés van bennük?
Forrás: Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete