Az öröm művészete 1.
Csíkszentmihályi Mihály írja le az Öröm művészete című könyvében azt az esetet, amikor egy pszichiátriai osztályon egy 10 éve ott fekvő krónikus skizofrén nőbeteg állapotában jelentős javulás állt be. A hölgy, mint minden benntlakó kapott egy csipogót (ESM-készüléket), melynek segítségével nyomon tudta követni az ellátószemélyzet azt, hogy ki mikor milyen tevékenység mellett hogyan érzi magát. Nos, ennél a nagyon súlyos állapotú betegnél a kéthetes mintavétel csupán két esetben számolt be pozitív hangulatról: mindkét esetben a körmeit vágta. A kórházban úgy érezték, érdemes egy próbát tenni: a kórházi manikűrös kitanította őt erre a mesterségre. Ahogy egyre több időt szentelt annak a tevékenységnek, ami közben jól érezte magát, javult az állapota is, és eljutottak odáig, hogy áthelyezhették egy rehabilitációs központba, ahol egy évig önállóan tudott élni, ápolva az ott élők körmeit. Csikszentmihályi az ő példáját extrém példaként hozza elénk, ebben a könyvben azt vizsgálja, milyen tevékenységeink vannak, és azok között hogyan érdemes egyensúlyozni. Nem egy új találmány, hogy figyeljünk arra, hogy mit csinálunk egész nap, ezek a tevékenségek milyen hangulatot eredményeznek, és próbáljuk arrafelé helyezni a hangsúlyt, hogy minél több jó élményben lehessen részünk. Mert ez kihat a kiegyensúlyozottságunkra, az elégedettségünkre, és a boldogságunkra is. Egyszerűnek hangzik, mégis csomó minden hat ellene, hogy ezt meg tudjuk tenni: megszokás, “kötelességtudat”, társadalmi nyomás, stb. Sokszor nem is vagyunk tudatában annak, hogy mit élvezünk az életben, és mi az, ami lehangoltságot kelt bennünk.
Ez a könyvrészlet jutott az eszembe tegnap, amikor a kislányommal elmentem supozni az Öreg-tóra, le is vontam belőle magamnak a magvas tanulságot: ér csinálni azt, ami kikapcsol. A gyerekkel pedig ér olyat játszani, amit én is élvezek.
Jó nyarat!
