Anya nyara

Mitől lesz jó a nyarunk? Családi összhangzattan és egyensúlykeresés

„Felnőttkorom elején, amikor dolgozni kezdtem, a nyár egyet jelentett számomra a szabadsággal. Maximalistának neveltek, igyekeztem a munkahelyemen tökéletesen teljesíteni. Jól esett hát a pihenés. 

Aztán megszületett egy gyerek, aztán még egy, aztán még egy.  És a nyár jelentése, jelentősége átalakult. Egy pici és egy-két kicsi. Emlékszem, hogyan kezdtem szorongani már májusban, hogy június közepétől tíz héten át három különböző korú és igényű gyereknek kell folyamatosan programot, ételt, jelenlétet és élményeket biztosítanom. Jórészt egyedül, hiszen Apa szabadsága a tíz hétnek csak a töredékét fedte le. Maximalistának neveltek, hát ezt is tökéletesen akartam csinálni. Mindenkinek mindene lenni minden pillanatban. Egészséges ételek, izgalmas kalandok, kézműveskedés, társaság, vendégségek, és persze befőzés, hiszen ez is a nyárhoz tartozik. Ez jelentette a nappalt. Éjszaka pedig csak a szokásos: szoptatások, bepisilések stb, ami az ilyenkorú gyerekekkel természetes. Még most, sok-sok évvel később leírva is nyomasztó erre visszagondolni. A teherre, amit magamra raktam, a mindenkinek megfelelni akaró anyaképemmel, a tökéletességre törekvésemmel. Így lett az álomnyárból rémálom, amitől már tavasztól kezdve szorongtam.” (Kinga)

„Anyaként a nyárról az jut eszembe először, hogy én mennyire tudtam várni erre már májusban. Anyák napja, elsőáldozás, évzáró, később felvételi, ballagás, érettségi, vizsgaidőszak, és mivel öt gyerekünk van, ezek változatos mennyiségben és sűrűségben értek minket a tanév vége előtt. Legyen már vége, kezdődjön a nyár, amikor végre lazíthatunk, és nem kell „semmit” csinálni! 

Aztán van még egy képem a nyárról. Vagy 15 éve kaptam egy picike festményt a férjemtől, ragyogó arccal hozta haza a szerzeményét, mondván, meglátta, és rám emlékeztetett. Egy fürdőruhás nő áll rajta térdig a Balatonban, egyik kezében tart egy kisbabát, a másik oldalába egy nagyobb gyerek kapaszkodik, és még néhány gyerek pancsol körülötte. Éreztem a képnek az idilli hangulatát, ami megérintette a férjemet is, de jött hozzá egy másik érzés is. Az az érzés, hogy azért ez tud nehéz lenni. Nyaralunk, de tuti jobban bírják a vízben, mint én. Nyaralunk, de ez nem azt jelenti, hogy nem fognak unatkozni. Nyaralunk, de a fáradtságtól nem fognak könnyebben elaludni. Nyaralunk, és minden sarkon fagyizóba botlunk. Vagy vattacukrosba. És akkor valahogy azon veszem észre magam, hogy átváltozok: a türelmes, pillanatot élvező édesanyától lassan átveszi a terepet a türelmetlen, szigorú, ideges, kicsit sárkányos rossz rendőr: gyere ki a vízből, fázol – nem fázom – de lila a szád – nem lila – na jó, megyünk fagyizni, ha kijöttök – lehet három gombócot? – kettőt beszéltünk meg – de megígérted! – mikor?….

Aztán eszembe jut a nyárról egy mém is, ami rendszeresen felbukkan  a közösségi felületeken nyár végén: a gyerekek elszontyolódva indulnak az iskolába hátukon az iskolatáskával, szüleik pedig pezsgőt bontanak.” (Detti)

Hogy is van ez? Tavasszal azt várjuk, hogy nyár legyen, nyáron pedig energiáink végére érünk, és azt várjuk, hogy elkezdődjön az iskola? Hogyan tudunk jól jelen lenni? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt abban, hogy tudjunk pihenni, értelmesen időt tölteni, nyaralni, együtt lenni, táborokban részt venni? Hogyan tudjuk a háztartási működést is épeszű keretek között tartani? Sokszor egészen más az, amit mi értelmes időtöltésnek gondolunk, mint amit a gyerekeink. Mikor kell ebben a konfliktust felvállalni, és mikor nem?  Mit jelent a nyár számunkra? Tudunk pihenni, kikapcsolódni? Vagy még inkább fel kell tekernünk magunkban a logisztikai menedzser és a kiszolgáló személyzet szerepet? Mi a helyzet a kütyükkel? Mennyi képernyőidő az, amitől még nem folyik ki a gyerek agya? És a mienk? Ér gyereket dolgoztatni nyáron? Vagy pihenjen csak szegény, hiszen olyan nehéz az iskola? Ezeket a témákat járjuk körbe ebben a cikkben.

Egyensúlykeresés

A családi lét: egyensúlykeresés. Ez érvényes a nyárra is. Minden egyes családtagnak vannak szükségletei, elképzelései, vágyai, sőt elvárásai is. Mi, édesanyák pedig sokszor lavírozunk a családtagjaink érzései által keltett hullámokon. Próbáljuk egyenesben tartani a családi hajónkat annak mentén, hogy mi az optimális, vagy épp mi az, ami a legkevésbé fáj. 

Ráadásul nemcsak a családtagok különböző vágyait, elképzeléseit kell összehangolni, hanem érdemes a saját egyensúlykeresésünkre is ránézni. Van valami, amire túlzottan rá vagyok feszülve? Van valami, amit nem tudok elengedni? Miért érzek így? Vajon az elvárásaim reálisak, érthetőek és elfogadhatóak? Vagy a hozott mintáim, esetleg mások elvárásai munkálnak bennem? Ezek fontos önismereti kérdések lehetnek nyáron is, és persze egész évben.

Konfliktusok

A nyár nagyszerű lehetőség arra, hogy együtt legyünk. Hogy végre időt szánjunk egymásra. Kicsit ki lehet szállni a hétköznapok mókuskerekéből, és egymás felé fordulni. És mellette még az is van, hogy jobban egymás szeme előtt vagyunk. Jobban előjöhetnek a nehézségeink  és a különbözőségeink is. Sok vágy, sok különböző igény jelenik meg a közös nyaralások során. Szeretnénk valamennyien pihenni és kikapcsolódni, de lehet, hogy ez egészen mást jelent egyikünknek, mint másikunknak. Én legszívesebben könyvvel a kezemben pihennék, miközben a páromnak folyton mehetnékje van, és akkor még a különböző korú és érdeklődésű gyermekeinkről még nem is beszéltünk. Nehéz összehangolni ezeket a vágyakat, főleg úgy, hogy valamennyien nagyon várjuk ezt az időszakot. Miközben a mókuskereket hajtjuk, a nyaralás képe idealisztikusan, álomszerűen, nagyon rózsaszínen jelenik meg lelki szemeink előtt. Ez az elképzelés aztán akkor ér össze a jelen realitásával, amikor elkezdünk csomagolni. És a valóság elérkezése sokszor nagyon fájdalmas szembesülésekkel jár. 

Olyan jó, hogy vannak, hogy lehetnek vágyaink. Családként pedig tehetünk egymásért, hogy ezek a vágyak megvalósuljanak a közös nyaralás során. Könnyebb a dolgunk,, ha ezekről a vágyakról tudunk beszélni. Könnyebb úgy egymás kedvében járnunk, ha tudjuk, hogy a másik számára mitől nyaralás a nyaralás. A ki nem mondott vágyainkról sokszor már csak későn értesülnek a körülöttünk élők felhánytorgatott elvárások formájában. Ennek nyomában csak türelmetlenség, elégedetlenség, megnemértettség jár. Jó ennek tudatában lenni, és elkezdeni együtt hangolódni a nyaralásra. Érdemes tisztázni, hogy ki mire vágyik, és hogyan tudjuk egymást abban segíteni, hogy mindenki megkaphassa azt, amitől neki tényleg nyaralás lesz az együtt töltött idő. 

Apró trükkök, amelyek segíthetnek: 

• Kimondani: Feszültség esetén beszéljünk! Úgyis látják a többiek, hogy valami bajunk van, csak nem tudják, hogy mi az. Ha nem beszélünk, akkor találgathatnak vagy tojáshéjon lépkednek. A feszültség meg csak gyűlik, és egészen biztosan nem a megfelelő helyen, időben vagy módon fog robbanni. 
• Feltételeket megteremteni: A konfliktuskezelés során jó, ha azok vannak jelen, akiknek nézeteltérésünk van. Az is fontos, hogy legyen időnk arra, hogy minden érintett fél el tudja mondani a szempontjait, ne rohanva, félbeszakítva kelljen érzelmileg terhelő témákról beszélni.
• Rápihenni: Ha egyik vagy mindkét fél érzelmileg felfokozott hangulatba kerül, érdemes időt adni magunknak, míg megnyugszunk. Stresszhelyzetben nem megy az árnyalt gondolkodás, ha hagyjuk magunkat belelovallni érzéseinkbe,mert lehetséges, hogy olyat fogunk mondani, amit lenyugodva nem is értünk, vagy megbánunk. 
• Meghallgatni: Anyaként évekig arra treníroztuk magunkat, hogy megoldjuk gyermekeink ügyes-bajos dolgait. A konfliktusban ez sokszor nem segít. Ha két mondat után megmondjuk a tutit, gyermekünk nem fogja megértve érezni magát. Hallgassunk figyelmesen, adjunk időt neki, és lehet, hogy még az is kiderül, hogy nem is tudtuk a tutit. Lehet, hogy a meghallgatással segítünk abban, hogy a számára legjobb megoldást megtalálja. 
• Célt szem előtt tartani: Konfliktusunk azzal szokott lenni, akit szeretünk. Konfliktushelyzetben sokszor előjöhet bennünk a győzni akarás vágya. Mégsem mindegy, hogy milyen eszközöket használunk, hiszen a másik lenyomása hosszú távon megnehezítheti a szeretetkapcsolat fenntartását. Mi a cél? Győzni vagy megérteni egymást, és a lehető legjobbat kihozni mindkettőnk számára a helyzetből?

Gyerekmunka

Érdemes végiggondolni, mit is jelent számunkra a nyári szünet! Az időt, amit valahogy ki kell töltenem, meg kell oldanom a gyerekem számára? Vagy azt az időt, amit átélhetünk, megélhetünk? Azt az időt, amikor jut arra lehetőség, amire a hétköznapok rohanásában nincs tér és idő, pedig jó, fontos és értékes dolog a számunkra. Ha így tekintünk rá, a nyári szünet okozta nyomás átalakulhat lehetőségek tárházává. A gyermekünk megismerkedhet egy új hobbival, egy új sportággal vagy a felnőtté váláshoz tartozó gyakorlati tudnivalókkal. Megtanulhat vásárolni, wc-t pucolni, kerékpárt szerelni, lekvárt főzni, ruhát mosni, stb. A gyereket munkára fogni nem büntetés, önállósodást tanítunk nekik. Az első önállóan elpakolt ruha, az első megsütött palacsinta, vagy később, amikor már van jogosítványa, az első út egyedül, ez büszkeséget tud kelteni bennünk és benne is. Azt is tapasztaljuk, hogy ez nem ilyen egyszerű. Mi sem tudjuk mindig ilyen nagyvonalúan keretezni magunkban a házimunkával kapcsolatos gondolatainkat és gyermekeink sem. Számtalanszor végigfutott bennünk is a belső monológ: Ha még egyszer szólnom kell, hogy mozduljon meg, tuti felrobbanok! Mitől áthidalhatatlan a koszos tányér útja a konyhapulttól a mosogatógépbe? Hát nem látja, hogy kupi van? Te jó ég, mi lesz vele, ha a szobájában sem tud rendet tartani? 

Apró trükkök, amelyek segíthetnek: 

• Alternatívákat felajánlani. Ma a konyha rendberakása, a fűnyírás, a mosdó kitakarítása van napirenden, melyiket választod?
• Eldönteni magunkban, hogy mi a kérés és mi a parancs. Kérni bármit lehet, de a kérésre lehet nemet mondani. A parancsot pedig végre kell hajtani. Ha kérésnek álcázzuk azt, amiben a gyerek nem mondhat nemet, esetleg könyörgünk vagy alkudozunk, akkor zavart keltünk a kommunikációban. Jó,, ha tudja ő is, hogy miben van mozgástere és mi mihez ragaszkodunk mint szülők. 
• Kimondani. Nehéz érzésekbe sodorhatjuk magunkat, ha valamiről azt gondoljuk, hogy az a gyerek dolga, elvárjuk tőle, hogy csinálja meg, de nem mondjuk ki, mert azt gondoljuk, hogy már tudnia kellene. Ilyenkor csak gyűjtjük magunkban a feszültséget, és ez a feszültség sokszor nem megfelelő módon távozik belőlünk. Gyermekünk pedig csak a túlzott reakciónkkal találkozik. Lehetséges, hogy tudta, dolga van, csak nem gondolta, hogy most kell megtennie, amikor olyan jól elvan. Segít neki, ha tisztázzuk, mi pontosan a feladata, hogyan kell megcsinálni és mi a határidő.
• Betanítani. Még akkor is, ha azt gondoljuk, hogy tudják, hogyan kell csinálni, hiszen láttak már minket mosni, teregetni, főzni, porszívózni. A gyakorlat azt mutatja, hogy hiába csinálunk előttük napról napra sok mindent, mégis érdemes részletesen elmagyarázni a munkafolyamatokat.
• Emlékezni. Emlékezzünk vissza saját gyerekkori önmagunkra! Milyen volt számunkra az idő érzékelése? Mennyire volt rend saját tinédzserkori szobánkban? Ha ezt megtesszük, könnyebben leszünk irgalmasok gyermekeinkkel. 

Te jó ég, mennyit kütyüzik ez a gyerek!

A képernyőhasználat kérdése nehéz téma, kifejezetten nyáron, amikor a gyerekeinknek sok ideje szabadul fel, amit eddig iskolával, tanulással, sporttal töltöttek. Ez a szabadidő pedig vákuumot teremt. Magától értetődő és kényelmes lehetőség ebben az időben számítógépes játékot játszani, mesét vagy sorozatokat nézni, vagy csak vég nélkül görgetni a képernyőt. Gyerekeinktől ráadásul azt is megkapjuk, hogy elszállt felettünk az idő, ma már más világ van. A mobil az életük része, azon olvasnak, abból tanulnak, azon jegyzetelnek, azon tartják a kapcsolataikat. És ebben részben igazuk is van. Mindannyian szóltunk már úgy rá gyerekünkre a kütyüzésért, hogy kiderült, éppen szavakat tanul egy alkalmazáson vagy kötelezőt olvas. És szóltunk már úgy is rá, hogy képtelen volt letenni online játékát, vagy csak üveges szemmel bambult reels-videókat. Küldenénk őket bandázni a játszótérre, ahogy mi csináltuk nap-nap után a nyári szünetben, de ma már nem úgy megy. Nincs ott senki. Nehéz megtalálni ebben a témában is az egyensúlyt.

Apró trükkök, amelyek segíthetnek:

• Felülvizsgálni. Mármint saját szokásainkat. Ha mi magunk nem vagyunk rendben a képernyő előtt töltött időnkkel, nem leszünk hitelesek a gyerekek előtt.
• Kérdezni. Mi érdekli őt? Miért fontos neki az a játék? Kikkel játszik? Miben ügyes?
• Kipróbálni. Ha megmutatja, mivel játszik, ha mi is kipróbáljuk, akkor lehet hogy jobban megértjük, mi a fontos neki a játékban. Ha már tudunk hozzá kapcsolódni, születik bennünk ismeret és megértés, könnyebben juthatunk egyezségre.
• Átbeszélni. Érdemes közösen megdolgozni, mi az az értelmezhető időkeret, aminek a betartását mi is kérhetjük tőle, és amit ő is tud vállalni. Számunkra általában az idő a legfontosabb, neki lehetnek egyéb szempontjai: befejezni egy pályát, végigmenni egy küldetésen. Sok fárasztó konfliktust spórolhatunk meg, ha a közösen kialakított kompromisszumban számításba vesszük az ő szempontjait is. 
• Megérteni. A számítógép sokszor a kapcsolattartás eszköze is, akkor kell játszani, amikor a többiek is játszanak. Ha ezt figyelembe vesszük, ő is megértve érezheti magát. Megélheti, hogy a szabályok kialakítása során figyelünk arra is, ami neki fontos.
• Korlátozni. A WHO két éves kor alatt a képernyő teljes tiltását ajánlja, ezt érdemes megfontolni. Érdemes szülői felügyeletet használni, szűrőprogramok segítségét kérni, hogy a nem megfelelő tartalmak ne jussanak el gyermekünkhöz. Amíg a gyermek nem ér el egy bizonyos érettségi fokot, addig a mi dolgunk megvédeni őt az ártó tartalmaktól.
• Figyelni a figyelmeztető jelekre. Ha azt látjuk, hogy képernyőn kívül nehezen merül más tevékenységbe, ha dühkitörései vannak, ha agresszívvá válik, ha megváltozik a viselkedése, beszélgessünk vele sokat, és amennyiben szükséges, kérjünk segítséget! 

Mindenki pihen csak én gürizek

Üröm az örömben, hogy a munka- illetve az iskolaszünet nem jár együtt a házimunka szüneteltetésével. A házimunka a mindennapok része marad, sőt gyakran halmozott mértékben tornyosul előttünk, hiszen nincs menza, mindenki otthon van, vendégek is jönnek-mennek. Érdemes erről is nyíltan beszélnünk a családban. 

A családban szeretetkapcsolatban vagyunk. Mindenki arra vágyik, hogy boldog legyen, szeretve legyen, és ez akkor működik, ha mindannyian jól vagyunk. Sokkal könnyebb és boldogabb együtt élni egy olyan anyával, aki kér, aki megfogalmazza, mire van szüksége ahhoz, hogy ő is megélhesse a nyár örömeit, mint egy mártírral, aki csendben szenvedve várja, hogy megkérdezzék tőle, miben segíthetnek.

Jobb vállalni a korlátainkat, a fáradtságunka és az esendőséget, mint heroikus küzdelmek árán folyton feszegetni és átlépni a határainkat.  

Apró trükkök, amelyek segíthetnek:

• Kimondani. Ha több ember van otthon, az több házimunkával jár. A több házimunka pedig lehet, hogy több kezet igényel. Minden családtag tehet azért, hogy a fenntartható, komfortos környezetet biztosítsunk a nyári szünet alatt. A munkát meg lehet osztani.
• Időt kérni. Mármint én-időt. Saját szükségleteink is ugyanolyan fontosak, mint a családtagjainkéi. Jó, ha időt szakítunk magunknak olyan tevékenységekre, amelyek feltöltenek: sport, természet, olvasás…
• Priorizálni és elengedni. Mi az, amit mindenképp meg kell csinálni? Mit tudok elengedni? Ér néha napján ételt rendelni főzés helyett? Vagy rendrakás helyett társasozni? El tudom kapni azokat a pillanatokat, amikor a a kamaszom végre megnyílna? El tudom engedni ezek miatt a fontos pillanatok miatt más tevékenységeimet? 
• Irgalmasnak lenni. Magammal szemben és a családtagjaimmal szemben is. Nem fog mindig minden száz százalékosan sikerülni. Nem fogja magát minden programon mindenki jól érezni. Nem fogok tudni mindig mindenkire maximálisan figyelni. 

Fel tudom magamban ébreszteni a hálát egy-egy elég jó nap után? Amikor elég jól ott tudtunk lenni egymásnak, amikor elég jó anya, feleség, rendfenntartó, konfliktusmegelőző és -megoldó tudtam lenni? És a hangsúly az elég jón van!.

Lét, jelenlét, együttlét 

Minden nyár egy újabb lehetőség új dolgokat tanulni a gyerekeknek, és lehetőség nekünk is, szülőknek, hogy a hétköznapi rohanás helyett időt töltsünk velük. Megfigyelhetjük őket, hol tartanak, mi minden foglalkoztatja őket, amiket a munkanapok során  talán észre sem vettünk. Ha le tudjuk tenni a folyton tenni akaró, megoldó, cselekvő, állandóan mozgásban lévő, mindent kontrollálni akaró énünket, és meg tudunk érkezni a jelenbe, ha meg tudjuk engedni magunknak, hogy csak jelen legyünk a számukra, elérhetően, befogadóan, rájuk figyelően, akkor nagyon gazdag és gyümölcsöző lehet akár egy olyan nyári nap is, amikor igazából “semmit” sem csináltunk: épp csak átéltük annak örömét, hogy vagyunk, együtt vagyunk, hogy kapcsolódunk.

A lét, a jelenlét, az együttlét örömét kívánjuk a nyárra minden édesanyának és minden családnak!