2020. szeptember 1.

2020. szeptember 1. 8.30. Kaptam 4 órát, amikor biztosan (lehet ezt a szót ma egyáltalán értelmezni?!) egyedül lehetek otthon. Nem tudom, holnap mi lesz. Lesz-e ovi, lesz-e suli? Azt tudom, ami most van. A tegnap elmúlt, a holnap nincs még a kezemben, csak a jelenben élhetek. Milyen nehéz volt ezt eddig megvalósítani! És most itt van, nincs más út, csak az itt és most.

Van 4 órám, amikor a feladatokat gyerekek nélkül végezhetem. Lehet, hogy ez lesz az a utolsó ilyen alkalom megint hetekig vagy hónapokig. Túl hosszú a listám, hogy mi mindent szeretnék megcsinálni. Priorizálok hát, mint korábban is tettem a hosszú lista láttán. Eddig a sürgős- nem sürgős és a fontos- nem fontos dolgok adták a keretét ennek a rendszerező, to-do lista készítésének, de most lett egy újabb szempont, ami felülír mindent: mi az, amit a gyerekek mellett képtelen vagyok elvégezni, vagy úgy elvégezni ahogy az számomra “elég jó”. (A tökéletest nem is merem hajkurászni, mert biztos kudarc a vége egy született maximalistának.) Így végignézve a listámat, teljesen átfordítódott a sorrend: a listámon lévő dolgok legnagyobb része elvégezhető feladat számomra a gyerekekkel. Volt időm gyakorolni az elmúlt hónapokban. 🙂 

Ami nem megy velük az az, hogy egyedül legyek a gondolataimmal, az érzéseimmel, hogy megérkezzem önmagamhoz, újragondoljam vágyaimat, terveimet. Úgy döntöttem, hogy ma ez a prioritásom, és ha csak erre jut ma időm, ebben a pár órában, akkor is elégedett leszek. 

Pál Feri Ami igazán számít című könyvében ír a növekedés- és a hiánymotivált életről. Amikor értékelem, ami van, amit elértem, akkor növekedésmotiváltan élek, ha viszont mindig azt látom meg, amire nem jutott időm, akkor hiánymotivált vagyok. Ha meg tudok elégedni azzal, amire jutottam, hatalmas erőforrásra lelhetek a mindennapjaiban. Ha mindig csak a listám még nem teljesített részeire fókuszálok, mindig hiányt és elégedetlenséget fogok érezni. Boldogtalan leszek, akkor is, amikor  tulajdonképpen eredményes vagyok. Boldogtalanul pedig hogyan tudnám betölteni azt a szerepemet itthon, amire feleségként és édesanyaként hivatva vagyok? Tehát, édesanyák, boldogságra fel! 

Ti mivel töltöttétek ma az első gyerekmentes óráitokat?