Csíkszentmihályi Mihály írja le az Öröm művészete című könyvében azt az esetet, amikor egy pszichiátriai osztályon egy 10 éve ott fekvő krónikus skizofrén nőbeteg állapotában jelentős javulás állt be. A hölgy, mint minden benntlakó kapott egy csipogót (ESM-készüléket), melynek segítségével nyomon tudta követni az ellátószemélyzet azt, hogy ki mikor milyen tevékenység mellett hogyan érzi magát. Nos, ennél a nagyon súlyos állapotú betegnél a kéthetes mintavétel csupán két esetben számolt be pozitív hangulatról: mindkét esetben a körmeit vágta. A kórházban úgy érezték, érdemes egy próbát tenni: a kórházi manikűrös kitanította őt erre a mesterségre. Ahogy egyre több időt szentelt annak a tevékenységnek, ami közben jól érezte magát, javult az állapota is, és eljutottak odáig, hogy áthelyezhették egy rehabilitációs központba, ahol egy évig önállóan tudott élni, ápolva az ott élők körmeit. Csikszentmihályi az ő példáját extrém példaként hozza elénk, ebben a könyvben azt vizsgálja, milyen tevékenységeink vannak, és azok között hogyan érdemes egyensúlyozni. Nem egy új találmány, hogy figyeljünk arra, hogy mit csinálunk egész nap, ezek a tevékenségek milyen hangulatot eredményeznek, és próbáljuk arrafelé helyezni a hangsúlyt, hogy minél több jó élményben lehessen részünk. Mert ez kihat a kiegyensúlyozottságunkra, az elégedettségünkre, és a boldogságunkra is. Egyszerűnek hangzik, mégis csomó minden hat ellene, hogy ezt meg tudjuk tenni: megszokás, „kötelességtudat”, társadalmi nyomás, stb. Sokszor nem is vagyunk tudatában annak, hogy mit élvezünk az életben, és mi az, ami lehangoltságot kelt bennünk.

Ez a könyvrészlet jutott az eszembe tegnap, amikor a kislányommal elmentem supozni az Öreg-tóra, le is vontam belőle magamnak a magvas tanulságot: ér csinálni azt, ami kikapcsol. A gyerekkel pedig ér olyat játszani, amit én is élvezek.

Jó nyarat!